A Sport Extra megpróbál hiteles átfogó képet adni olvasóinak a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi történéseiről. Íme a negyedik forduló szombati párharcainak kivonata.
Békési FC–Tótkomlósi TC 5–1 (1–1)
Békés, 200 néző. V.: Kocsondi. Békés: Dominik – Zsibrita, Minya, Czinanó B., Jánosi (Maczák), Oláh, Mészáros, László, Kovács L., Római J. (Kolárovszki), Csikós S. (Pintér). Edző: Bíró Péter. Tótkomlós: Braun – Balogh T., Horváth H., Moszheim, Veres, Kormányos Kristóf, Ibrányi, Kovács I. (László D.), Nagy R., Bálint (Vetró), Péli (Kanabé). Játékos-edző: Horváth Henrik. Gólszerző: Oláh (19.), Csikós S. (52.), Jánosi (59.), László N. (67.), Mészáros (89.), ill. Moszheim (12.). Ifi: 5–0.
Fontos meccs várt a két pont nélküli együttesre, a győztes ugyanis megkezdhette a felfelé ívelő „röppályát” és ezzel a felzárkózást a mezőny többi tagjához. A találkozó elején úgy látszott, hogy ez a vendégeknek sikerülhet, hiszen a bátrabb kezdés eredményeként egy kapusról kipattanó labdát a szemfüles Moszheim váltott gólra. Mindez nem törte meg a békésieket, akik folyamatosan vették át a játék irányítását és hamarjában egyenlítettek is. Egy kontrát Oláh Zsolt vezetett eredményre, NB-s tapasztalatait is kamatoztatva. Az első I. osztályú találat bevitele megsokszorozta a békésiek akarását, akik egyre nyomasztóbb fölényt harcoltak ki, de ekkor még a komlósiak védelme jól állt a lábán.
A második félidőt is felpörgetve kezdték a hazaiak. Bár a TTC is próbált támadásokat vezetni, de sok hiba csúszott a játékába, ami eleve megnehezítette a dolgát. Békési részről viszont Csikós vezető találata – lefordult a védőjéről a tizenhatoson és a hosszúba talált – végleg feloldotta a gátlásokat. A nagy igyekezet pedig eredményességgel is társult: előbb a rutinos Jánost hozták kihagyhatatlan helyzetbe a társak, majd László Norbert lőtt topligás szabadrúgásgólt. Az i-re pedig Mészáros tette fel a pontot, aki Csikós gólpasszát váltotta be.
Az első negyedórát leszámítva végig a vendéglátók akarata érvényesült, akik ilyen arányban is rászolgáltak a három pontra a végén elfáradó komlósiak ellen. (Kis Larion)
Dévaványai SE–Kondorosi TE 0–6 (0–2)
Dévaványa, 250 néző. V.: Gyuga. Dévaványa: Kálmán – Szalai (Pálfi), Séllei L., Kálai, Czakó I., Bakó, Kovács F. (Séllei D.), Nyíri (Ungi), Adamecz, Kéki, Molnár J. Edző: Tagai Attila. Kondoros: Kajári – Süli, Kasik, Benczúr, Valentényi, Kajtár, Hanyecz B., Harangozó (Somogyi), Klimaj (Hanyecz H.), Miklya (Rafaj), Szabó T. Edző: Fodor Sándor. Gólszerző: Szabó T. (9.), Harangozó (26.), Miklya (51., 57.), Rafaj (87.), Somogyi (92.). Kiállítva: Hanyecz B. (82.). Ifi: 1–2.
A meccs pikantériáját az adta, hogy az elmúlt bajnokságban mindkét gárda ezüstérmes volt a maga osztályában. Fokozta a várakozást, hogy a második vonalból visszakapaszkodó hazaiak eddig nem keltettek különösebben csalódást, a Kondoros pedig potenciális bajnokesélyesként kezdte a pontvadászatot.
Miként Ványán is nagyon bekezdtek: Szabó Tamás korai találata pedig a megfelelő magabiztosságot is megadta számukra. Nem mondható el ugyanez a helyi labdarúgóról, akik a megilletődöttség mellett önbizalmukat is elvesztették. A félidő derekát átlépve született Harangozó-találat tovább rontotta az összhatást, de ekkor még volt tartásuk a vendéglátóknak.
A bajok szünet után kezdődtek, amikor a nagy kedvvel játszó Miklya hamarjában kétszer beköszönt Kálmán kapusnak. Ezt követően teljesen reményvesztetté váltak a ványaiak, soraikban nagy volta tanácstalanság. Mindent jól jellemzett, hogy Adamecz még büntetőből sem tudta bevenni Kajári kapuját. A végére maradt még egy kiállítás és két gól. Érdekesség, hogy a játékvezetőként feltörekvő Hanyecz Bencét állította ki Gyuga Zsolt kollégája. Mindez nem okozott zavart a kondorosiak soraiban, akik a végén tíz emberrel is „berámoltak” még kettőt a széteső hazai védelem asszisztálása közepette. (Papp Sándor)
Rákóczi Vasas SE–Mezőhegyesi SE 4–2 (3–1)
Orosháza 250 néző. V.: Borbás Bottyán. Rákóczi Vasas: Lévai – Mazán, Németh, Ludányi, Boros, Szabó Ákos, Kánya, Vili (Simon R.), Tasi (Gulyás), Nyéki, Buza (Dávid). Edző: Polyák László. Mezőhegyes: Vígh – Kovács R., Dócza, Szlovák, Mátó, Fekete (Lipták), Kovács Z., Szabó Árpád, Ács, Karancsi N., Nagy Sz. (Varga Péter). Edző: Mákos Árpád. Gólszerző: Buza (5.), Tasi (23.), Ludányi (32.), Mazán (94.), ill. Szabó Á. (35., 55.). Ifi: 8–1.
Izgalomból nem volt hiány a telepi pálya alkalmatlansága végett továbbra is műfűre száműzött Rákóczi soros hazai találkozóján. Pedig bő félórán keresztül úgy tűnt, hogy a házigazdáknak nem okoz majd különösebb gondot a három pont begyűjtése, hiszen három alkalommal is kapitulálták a nem túl masszív hegyesi védelmet. Buza már az 5. percben megadta az alaphangot, miután Mazán keresztlabdáját bombázta az ötösről a léc alá. A félidő derekán jött Tasi elmaradhatatlan találata is, majd Ludányinak sült el a lába, aki egy rosszul kifejelt beadást vágott 14 méterről a hosszúba, minden igazítás nélkül. Topligás találat volt!Hogy nem adták fel a hegyesiek, azt jól jelezte Szabó Árpád megoldása, aki nem sokkal ezután labdát szerzett a Rákóczi tizenhatosánál és 15 m-ről kipókhálózta a hosszú sarkot.
A második félidőt is a vendégek kezdték aktívabban, sorra alakították ki a helyzeteket, és az egyik végén a meccsbe is sikerült visszaszállniuk. Újfent Szabó Árpád volt szemfüles és eredményes, aki az egyik ügyetlenkedő hazai védőtől kapott ajándéklabdát vágta 14 m-ről a hosszúba. Ettől kezdve még nagyobb lett az „üzemzavar” a hazai oldalon. A hegyesiek rohamoztak az egyenlítés érdekében, és a 72. percben kapott büntetővel ledolgozhatták volna hátrányukat, amit Szabó Árpád vállalt el. A támadó túlzott magabiztosságát azonban Lévai kapus letörte, miután a balra helyezett labdát úgy csípte el, hogy ki sem pattant róla. A végjáték során mindkét oldalon parázs jelenetek sora zajlott le, mígnem a hosszabbítás folyamán Mazán mindent eldöntött. Labdaszerzés után Gulyás indította a támadót a jobb összekötő helyén, aki a 16-os sarkáig vezette a labdát, majd a kimozduló kapus felett a hosszú felső sarokba nyeste azt. Újabb topligás találat, ami méltó befejezése volt a meccsnek!
Az eredményből ítélkezők könnyen csalóka végkövetkeztetésre juthatnak, hiszen a Mezőhegyes mindvégig méltó partnere volt a házigazdáknak, de túl nagy előny adott számukra az első félórában. A kapu előtti pontosabb fellépéssel így is megvolt a lehetőségük a pontszerzésre, hiszen helyzetek sorát hagyták kihasználatlanul, amit manapság már nehéz büntetlenül megtenni. (Zvolenszki Attila)
Füzesgyarmati SK–Gyomaendrődi FC 2–1 (2–0)
Füzesgyarmat, 200 néző. V.: Mihálik. Füzesgyarmat: Takács Gy. – Ruzsa, Tóth L. (Marosvári), Bányai P., Elek S., Mészáros (Pálinkás), Elek T., Bajnók, Kiss D., Bakk (Gyáni), Urbán. Játékos-edző: Boros Tibor. Gyomaendrőd: Barabás – Farkasinszki, Fodor (Barna), Takács J., Sódar, Bányai R., Kovács I. (Szabó P.), Werle, Erdősi, Molnár T., Csapó P. Edző: Mazán Zoltán. Gólszerző: Elek T. (15.), Urbán (35.), ill. Csapó P. (69.). Ifi: 5–0.
Az első félidőben az esélyesebb hazaiak nagy nyomás alatt tartották a vendégek kapuját. Ennek eredménye volt a két gól és a számos kidolgozott helyzet. Negyedórai játék után egy megcsúsztatott nagy bedobás került Elek Tamáshoz, aki 5 méterről félfordulattal, ollózó mozdulattal továbbította a kapuba a játékszert. A másik találat krónikája Urbán fejeséhez köthető, aki egy szélről belőtt labdát stukkolt 10 m-ről a hálóba. Emellett a gyarmatiak többször álltak a kapussal szemben, sőt les miatt egy meg nem adott találatuk is volt.
A második félidőben is hasonló mederben folyt a játék. A vendégek számára azonban elég volt egy labdaeladás ahhoz, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Csapó csapott le egy kósza labdára és meg sem állt a hazaiak kapujáig. Nyomban a szépítés után az egyenlítésre is megnyílt alkalmuk a gyomaendrődieknek, de ziccerben hibáztak. A sárrétiek az utolsó negyedórában cserékkel frissítettek, és ennek köszönhetően sikerült megállítaniuk a lejtmenetet, mi több a hajrá perceiben akár növelhették is volna előnyüket.
találkozó utolsó negyedórájára a gyarmati cserén révén visszavették a kezdeményezést a hazaiak, és akár a végén további gólokat is lőhettek.
Egy órán keresztül azt történt a pályán, amit a hazaiak akartak, ekkor azonban volt egy kisebb holtpontjuk, amit sikerrel átvészeltek, a végén pedig sikerült újból saját kezükbe venniük a sorsukat. (Földesi Lajos)
Frühwald-Jamina SE–Körösladány MSK 2–2 (2–1)
Békéscsaba, 150 néző. V.: Gyuga. Jamina: Borbély – Tárnok, Barna, Kerekes, Danczik, Ulrich, Rotár, Papp D. (Göblyös), Szűcs, Hídvégi (Petri), Nyúl. Edző: Vantara Zoltán. Körösladány: Kardos – Bagdi, Telek, Keresztesi, Litauszki, Gilik, Reszelő, Papp M., Novák, Bakos (Laczó), Laksteter. Edző: Árgyelán János. Gólszerző:Nyúl (20.), Hídvégi (31.), ill. Gilik (27.), Laksteter (46.). Kiállítva: Litauszki (66.). Ifi: 1–3.
Az első félidőben a ladányiak léptek fel támadólag, próbálták nyomás alá helyezni a jaminaiak kapuját, de a stabilan záró védelmet nem tudták feltörni. Mi több egy szép kontra végén Nyúl a hazaiakat juttatta előnyhöz. Nem tarthatott azonban sokáig a helyiek öröme, mert egy szöglet utáni lecsorgó labdát Gilik lőtt a hálóba. A házigazdák mégis előnnyel tudtak pihenőre térni, mert egy újabb veszélyes ellentámadás végén Hídvégi került a védők mögé és a kifutó kapus mellett a hálóba gurított.
A második félidő felpaprikázva kezdte a ladányi csapat, amely gyakorlatilag az első támadásából egyenlített Laksteter révén. A folytatásban is a vendégek kezdeményeztek többet, azonban Litauszki kiállítása végett a félidő második felét emberhátrányban töltötték, ami visszavetette a lendületüket. Az utolsó negyedórában emberhátrányból is betalálhattak volna, de a hazaiak barátságot kötöttek Fortunával, aki két alkalommal is segítségükre volt a kapufáknál.
Összességében egy jó iramú, változatos mérkőzésen, a hazaiak hősies küzdelemben szereztek pontot a jobb erőkből álló, több nagy helyzetet elpuskázó Ladány ellen. (Fülöp Csaba)
A kovácsházi meccs után mindent elárultak az arcok. Fotó: mezokovacshazite.gportal.hu
Mezőkovácsházi TE–Szabadkígyósi SZSC 2–0 (0–0)
Mezőkovácsháza, 200 néző. V.: Juhász. Mezőkovácsháza: Ipacs – Karancsi, Bíró, Földi, Holecz, Pócsik, Túri (Tóth T.), Boros, Mazán, Tanner (Hrabovszki), Balázs T. Játékos-edző: Balázs József. Szabadkígyós: Farkas Zs. – Farkas F., Murvai, Futaki, Ekker A., Ekker G. (Török), Ferenczi, Szegfű, Juhász (Bozsó), Frankó (Vandlik), Tóth A. Játékos-edző: Ekker Attila. Gólszerző: Balázs T. (50.), Hrabovszki (89.). Ifi: 2–9.
Óvatosan kezdtek a csapatok, valamivel a vendégek voltak kezdeményezőbbek, akik két alkalommal is szabadrúgásból veszélyeztettek. A kovácsháziak a Túri passzával kilépő Balázs Tibor révén szerezhettek volna vezetést, de Farkas Zsolt túljárt a támadó eszén. A kiegyenlített játékot hozó félidő csattanóját egy remek támadás végén elért kapufa jelentette a kígyósi részről.
A második félidő jóval jobb játékot és több helyzetet hozott. Az 50. percben Karancsi remek passza után Balázs Tibor a forduló legszebb góljára avanzsáló találattal juttatta vezetéshez a házigazdákat. Nyomban után Mazán lövését védte bravúrral a kígyósi kapus, akinek a társai közel sem jeleskedtek ennyire, mivel egy újabb hatalmas ziccert hagytak kihasználatlanul. A nyílt játék eredményeként mindkét kapu sokat forgott veszélyben, a nagyobb lehetőségek azonban a látogatók előtt adódtak. A 82. percben a jobb oldalról kerültek ordító helyzetbe, a hosszú sarokba tartó lövés azonban elsuhant a kapufa mellett. Egyenlítés helyett az utolsó percekben biztossá tette sikerét az MTE. A csereként beálló Tóth Tamás nagy szóló végén tálalt Hrabovszki elé, aki közelről nem hibázott.
A legutóbbi két bajnok párharca végig kiegyenlített, nyílt játékot hozott. A három pont sorsát a jobb helyzetkihasználás döntötte el. (Berka István)
Szeghalmi FC–Szarvasi FC 0–4 (0–1)
Szeghalom, 300 néző. V.: Benyovszki. Szeghalom: Komáromi J. – Hajdú (Csák), Gál, Prokics (Zsombok), Cserna R., Tatár, Veres, Ladányi, Nagy R., Mészáros, Mező (Cserna D.). Edző: Turcsek Zoltán. Szarvas: Kiri – Szappanos (Bogdán P.), Zima, Moldván, Filyó, Furár, Kukovecz, Szikora, Zsíros (Sinka), Bakos (Stanley), Darida N. Edző: Rétes Pál. Gólszerző: Moldván (32.), Furár (54., 70., 74.). Ifi: 1–3.
A tabella első két helyén álló tavalyi középcsapatok meccse a tétnek megfelelően tapogatózó játékkal kezdődött, mindkét fél elsődlegesen a biztonságra helyezte a hangsúlyt. Ez a hadrend bő félórán élt, amikor is a szeghalmiak saját térfelükön vesztettek labdát, amivel Moldván kényelmesen sétálhatott be a kapujukig, megszerezve a vezetést. A szünet előtt Mező és Prokics egyenlíthetett volna, de ziccerben mindketten rossz megoldást választottak.
Szünet után a sárrétiek megpróbáltak támadólag fellépni, de egy újabb súlyos hátsó megingást kihasználva Moldván és Furár összehozta a vendégek második gólját. Ezután a hazaiak minden-mindegy alapon kezdtek kitámadni – lehetőségeik is voltak –, de végül ez lett a vesztük, mert a mozgékony Furár két újabb lehetőséget váltott gólra, és ezzel végképp eldöntötte a három pont sorsát.
A szarvasiak fegyelmezettebben és taktikusabban futballoztak, nem érdemtelenül fosztották meg veretlenségétől a hazai alakulatot. (Zsombok János)
Címlapon: A kondorosiak nem ütköztek komolyabb ellenállásba Dévaványán. Fotó: Takács Erika
A megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának vasárnapi záró összecsapása hazai sikerrel végződött Csabacsűdön. A házigazdák szerencsés körülmények között tartották otthonukban a három pontot, mert a végén a méhkerékiek számára elmaradt egy véleményes büntető.
Csabacsűd SE–Méhkeréki SE 2–1 (0–0)
Csabacsűd, 400 néző. V.: Telek. Csabacsűd: Nagy Z. – Bakró, Petykó, Varga T., Kis M., Sovány, Szilágyi D. (Sonkoly), Borgulya, Szilágyi B. (Gombár), Gulyás (Virág), Lós. Játékos-edző: Varga Tamás, Szilágyi Balázs. Méhkerék: Patka – Lukucz M. (Balog Zs.), Lukucz I., Sós, Repisky, Ruzsa Sz. (Balogh Á.), Komlósi, Sztojka, Berényi, Kovács Gy., Knyihár (Vígh). Játékos-edző: Berényi Tibor. Gólszerző: Balog Zs. (62., öngól), Kis M. (76.), ill. Vígh (59.). Kiállítva: Sztojka (88.). Ifi: 3–2.
Az utóbbi években az I. osztály két meghatározó csapata taktikai fegyelemből jelesre vizsgázott az első félidőben, amely gyakorlatilag teljes egészében a kölcsönös tisztelet jegyében zajlott le, említésre méltó helyzet nélkül. Az embernek olyan érzése volt, mintha megnemtámadási egyezményt írtak volna alá a felek az öltözőben.
Annál inkább felpörögtek az események a második félidőben. Mindkét gárda rájött arra, hogy támadójáték nélkül aligha nyerhet. Ennek nyomatékot adva, szűk negyedóra leforgása után Vígh kotort be közelről egy kapufáról kipattant labdát. Még fel sem ocsúdtak a kerékiek, máris egyenlítettek a házigazdák, igaz ehhez kellett az is, hogy a menteni igyekvő Balog Zsolt lábáról saját kapujába pattanjon a labda. Változatos játék közepette a csűdiek némileg szerencsés körülmények között szereztek vezetést szűk negyedórával a vége előtt. Kis Mátyás 20 méteres szabadrúgása megpattant a sorfal legbelsőbb emberén, a labda irányváltása becsapta a jobbra mozduló Patka kapust, és a másik sarokban kötött ki. A hajára mindent egylapra feltéve próbált egyenlíteni a vendégcsapat. A legközelebb az utolsó percben jártak ehhez, amikor Sztojka lábát akasztották össze a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt, mi több a sértettnek színészkedés végett sárga lapot adott, ami a támadó esetében pirosat is ért, mivel volt már egy cédulája.
Természetesen a vendégek és szurkolóik nehezményezték a számukra hátrányos döntéseket, ebből azután némi csetepaté is akadt a lefújás után. Mindent egybevetve a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének, mivel közel azonos helyzetet alakítottak ki és a labdabirtoklás is hasonló képet festett. (B. M.)
Címlapon: Berényi Tibor látványos mentése célt ért, hiszen nem lett belőle hazai gól. Fotó: Babák Zoltán
2014.08.30.Szombat. 17:00
Dévaványai SE - Kondorosi TE 0 - 6 (0 - 2)
250 NézőJátékvezető: Gyuga Zsolt
Dévaványai SE: 1 Kálmán L, - 13 Szalai B (11 Pálfi J 79'), 4 Séllei L, 3 Kálai B, 6 Czakó I, - 2 Bakó B, 12 Nyíri J (9 Ungi A 25'), 8 Adamecz I, 18 Kéki Cs, - 7 Molnár J, 10 Kovács F (5 Séllei D 70'),Cserék: 99 Szász D, 14 Tamási I, 19 Hőgye Zs,...Edző: Tagai Attila
Kondorosi TE: 1 Kajári J, - 8 Süli A, 4 Kasik P, 11 Benczúr N, 3 Valentényi V, - 9 Harangozó K (15 Somogyi J 57'), 7 Kajtár I, 2 Klimaj K (19 Hanyecz H 64'), 10 Miklya M (6 Rafaj R 85'), - 16 Szabó T, 20 Hanyecz B, Cserék:17 Filyó P, 22 Nagy R, 14 Vajgely Gy,..Edző: Fodor Sándor
Sérültek és hiányzók: Panyik F (Eltiltás), Juhász D (Sérült), Ernyes R (Beteg), Nagy Z, Diós K, Furka Zs,
Góllövők: ---, ill: Szabó T 10', Harangozó K 27', Miklya M 52', 58', Rafaj R 88', Somogyi J 90',
Sárga lap: Pálfi J 57', Bakó B 82', Séllei L 89', ill: ....,
Piros lap: ---- ill: Hanyecz B 82' (Második sárga lap után),
Jók: ... ill: Benczúr N, Miklya M, Szabó P, Kajtár I, Hanyecz B,
Összefoglaló:A kondorosi csapat a mérkőzés elejétől magához ragadta a kezdeményezést, és nagy iramot diktált, a mérkőzés egészén keresztül, a ványai csapat bátor, nyílt sisakos támadó játéka „öngyilkos” taktikának bizonyult, mert főképpen az első félidőben, a labdával alig-alig találkoztak a hazaiak. A mérkőzés furcsa krónikája, hogy a második félidőt jól kezdő ványai csapat két ellentámadásból azonnal gólt kapott ami végérvényesen eldöntötte a meccs kimenetelét. Sajnos a hazaiak újra büntetőt hibáztak, amit a 10 emberrel játszó vendégek az utolsó pár percben még két góllal büntettek.
Tagai Attila:Sajnos nem tudtuk megnehezíteni az osztály legerősebb csapatának a dolgát. A játék minden elemében felül múltak minket és még ilyen arányban is megérdemelten győztek.
Fodor Sándor:Szervezett jó játékunk a mai napon eredményességel is párosult,ilyen arányban is megérdemelten nyertünk meg a mérkőzést a sportszerűen és szimpatikusan játszó hazaiak ellen.
2014.08.30.Szombat 15:00
Dévaványai SE (U20) - Kondorosi TE (U20) 1 - 2 (0 - 2)
Játékvezető: Zahorecz Roland
Dévaványai SE: 1 Szász D, - 3 Faragó N, 14 Hajdú Á (2 Gyebnár T 27'), 15 Szőnyi B (6 Dékány J 75'), 13 Halasi P, - 12 Kovács Z (7 Tóth M 83'), 8 Kecskeméti V (16 Nyíri A 13') , 9 Somogyi K (17 Horváth B 72'), 5 Papp V, - 10 Panyik F, 11 Gubucz V,,. Edző: Tagai Attila
Kondorosi TE:32 Kurilla V, - 3 Mile D, 11 Molnár T (18 Dávid V 81'), 2 Pintér B, 19 Mihalecz I, - 4 Laurinyecz M, 10 Pimeller M, 17 Skorka G, 13 Nagy I, - 72 Schneider N (9 Tárnyik B 61'), 7 Kasnyik B,
Csere:12 Gömöri Gy,,.Edző: Janis János
Sérültek és hiányzók:Szűcs Sz, Nagy A, Kovács F (Felnőtt keret), _Séllei D (Felnőtt keret), Kovács Zs, Konczi K,
Góllövők: Faragó N 51', ill: Skorka G 8', Pintér B 27',
Sárga lap:..., ill: Schneider N 53', Kurilla V 72',
2022.November.26.Szombat.13:00 Bajnoki labdarúgó mérkőzés !!!
Dévaványai SE - Békéscsabai MÁV SE 1 - 1 (0 - 0)
50 néző.Játékvezető: Rubás Zoltán
Dévaványai SE:1 Elek B, - 20 Nagy Z, 2 Végh T, 3 Pap Á, 16 Szarka Sz, - 17 Papp V (13 Diós K 60'), 8 Adamecz I, 14 Somogyi T, 10 Szabó E, - 5 Papp D (6 Nyíri A 72'), 7 Papp K (4 Csordás F 90'), Cserék: 412 Séllei Z, 15 Pelyva Z, Játékos edző: Bereczki Árpád
Békéscsabai MÁV SE: 1 Bócsik G, - 3 Lévai Z, 4 Csanálosi Á, 7 Bánlaki L, 8 Morva G, - 10 Zsömbörgi R, 14 Zsibrita D, 15 Kovács Gy, 18 Kőszáli A (6 Nánási L 83'), - 20 Mazán Zs, 9 Takács K (11 Sipiczki A 46'), Cserék: 2 Takács L, 17 Nagy R, 21 Galovicz M, 22 Demeter N, Edző:Dohányos Zoltán
Gólszerzők:Papp K 82', ill. Kőszáli A 55',
Sárga lap: Papp D 55', Papp K 62', Pap Á 71', ill: Mazán Zs 58', Zsömbörgi R 71', Morva G 80', Lévai Z 86',
Kiállítva: ---------, ill: ----------,
Jók: Pap Á, Végh T, Adamecz I, Szabó E, ill. Mazán Zs, Morva G, Bánlaki L,
2022.November.12.Szombat.13:30 Bajnoki labdarúgó mérkőzés !!!
Dévaványai SE - Békési FC 3 - 1 (3 - 1)
70 néző.Játékvezető: Kovács Antal
Dévaványai SE:1 Szász D, - 2 Végh T, 7 Papp K, 16 Szarka Sz, 20 Nagy Z, - 10 Juhász P (15 Pelyva Z 71'), 8 Adamecz I, 14 Somogyi T, 13 Diós K, - 5 Papp D (4 Csordás F 81'), 11 Kéki Cs, Csere: 3 Bereczki Á, Játékos edző: Bereczki Árpád
Békési FC: 90 Rigler A (42 Domokos Z 46'), - 3 Medve Á (13 Mracskó D 65'), 4 Kovács L, 7 Minya I, 8 Székely Z, - 9 Kiss J, 8 Laukó V, 22 Antal I (19 Csikós I 46'), 23 Balázs A, - 10 Kardos I, 11 Római J (6 Novodomszky Zs 46'), Csere: 14 Reszelő J, Edző:Fekete Mihály
Gólszerzők:Kiss G (Öngól) 2', Kéki Cs 17', Papp K 21', ill. Kardos I 5' (11 - es ből),
Sárga lap: Végh T 33', Adamecz I 89') ill: Kiss J 76', Laukó V 86',
Kiállítva: -------, ill: -------,
Jók: Papp K, Adamecz I, Somogyi T, Kéki Cs, ill. Minya I, Kardos I,
Bereczki Árpád:Az első félidő jó játéka után, a második félidőt lehoztuk masszív játékkal. Gratulálok a csapatomnak.
Fekete Mihály:Három gyermeteg hibánk három pontba került. A csapat nevében gratulálok Domokos Zalán első felnőtt bajnoki mérkőzéséhez,
2022.Október.30.Vasárnap.14:30 Bajnoki labdarúgó mérkőzés !!!
Dévaványai SE - Füzesgyarmati SK II 0 - 0 (0 - 0)
70 néző.Játékvezető: Rubás Zoltán
Dévaványai SE:1 Elek B, - 2 Végh T (20 Nagy Z 62'), 3 Pap Á, 17 Papp V, 9 Feke B, - 10 Juhász P (13 Diós K 77'), 8 Adamecz I, 14 Somogyi T, 12 Nyíri J(5 Papp D 66'), - 11 Kéki Cs, 7 Papp K (6 Nyíri A 89'), Cserék: 4 Csordás F, 15 Pelyva Z, 16 Szarka Sz, Játékos edző: Bereczki Árpád
Füzesgyarmati SK II: 91 Seprenyi M, - 6 Polgárdi Sz (4 Hercz R 67'), 7 Szőke K, 10 Komáromi R, 12 Jónás B (25 Balogh B 29'), -13 Zs.Nagy B, 20 Keresztesi M, 22 Vígh L (21 Szabó M 8'), 27 Már Á, - 11 Bánfi D, 77 Lévai T, Edző:Fábián Ottó
Gólszerzők: ---------, ill. ------,
Sárga lap: Juhász P 57',Adamecz I 69', ill: Jónás B 22',
Kiállítva: -------, ill: -------,
Jók: Az egész csapat, ill. Seprenyi M, Bánfi D, Komáromi R, Keresztesi M, Balogh B, Zs.Nagy B,
Bereczki Árpád:Az idei szezon legjobb játékával egy góllal mindenképen jobbak voltunk a szervezett vendég csapattal szemben. Gratuláok a csapatomnak, és külön köszönöm a szurkolók biztatását.
Fábián Ottó:Gyenge játékkal és nagy szerencsével sikerült döntetlent elérnünk, a nagy elánnal játszó hazaiak ellen,
2022.Október.16.Vasárnap.14:30 Bajnoki labdarúgó mérkőzés !!!
Dévaványai SE:1 Végh T, - 8 Katona I, 17 Papp V, 11 Adamecz I , 9 Feke B, - 6 Juhász P (15 Pelyva Z 68'), 14 Somogyi T, 12 Nyíri J (4 Csordás F 81'), 10 Szabó E, - 5 Papp D (13 Diós K 57'), 7 Papp K, Játékos edző: Bereczki Árpád
Békésszentandrási HMSE: 1 Búzás B, - 4 Olasz István, 7 Szin Á (17 Sztricskó B 74'), 8 Fodor J, 9 Dernovics T, - 11 Olasz Imre, 16 Romhányi R, 18 Jónás Z, 15 Tasi K, - 10 Lós I, 14 Virág I (6 Mochnács G 35'), Edző:Kersztes István
Gólszerzők: ---------, ill. Fodor J 2', Szin Á 36', 65',
Sárga lap: --------, ill: -------,
Kiállítva: Katona I 52' (Kakaskodásért) ill: Fodor J 52'(Kakaskodásért),
Jók: Az egész csapat, ill. Az egész csapat,
Bereczki Árpád:A mai meccsen semmi sem sikerült, a vendégek minden hibánkat megbüntették. Csináljuk tovább !!
Keresztes István:A mai mérkőzésen azt nyújtotta a csapatamit elvártunk tőle. Gratulálok. Virág Iminek gyors felépülést kiván a csapat !
2022.Október.02.Vasárnap.14:00 Bajnoki labdarúgó mérkőzés !!!
Dévaványai SE - Mezőberényi LE 1 - 4 (0 - 3)
80 néző.Játékvezető: Baráth János
Dévaványai SE:97 Szász D, - 8 Katona I (5 Papp D 60') 3 Pap Á, 2 Végh T , 16 Szarka Sz (9 Feke B 20'), - 12 Nyíri J (6 Juhász P 46'), 9 Adamecz I, 10 Szabó E, - 17 Papp V, 7 Papp K (4 Csordás F 83'), 20 Ernyes R (5 Papp D 60'), Csere: 1 Elek B, , Játékos edző: Bereczki Árpád
Mezőberényi LE: 1 Rau Zs, - 2 Fazekas M, 3 Kéki G, 5 Tóth Cs (20 Hoffmann B 86'), 6 Kovács Gy (11 Juhász L 66'), - 12 Olej T, 8 Durkó L (7 Bereczki B 68'), 17 Adamik D (10 Kajlik A 76'), 15 Zsíros P, - 14 Burai Zs, 21 Kanó B, Cserék: 23 Balogh L, Edző:Benyovszki Róbert
Gólszerzők: Papp D 90', ill. Durkó L 6', Fazekas M 12', 18', 81',
Sárga lap: Feke B 33', Szabó E 38', Papp K 56', Ernyes R 62', Juhász P 80', ill: Durkó L 33', Kovács Gy 37', Olej T 57', Tóth Cs 63',
Kiállítva: ---------, ill: --------,
Jók: Senki, ill. Fazekas M (A mezőny legjobbja), Rau Zs, Zsíros P, Durkó L, Tóth Cs,Adamik D,
Bereczki Árpád:Hetek óta hatalmas hibákat vétünk a saját és az elenfél kapujánál,és ezt nem bírja el a fiatal csapatom. Gratulálok a Mezőberénynek.
Benyovszki Róbert:Ma nekünk a bab is hús volt, és mellette oda tette magát a csapat.
2022.Szeptember.17.Szombat.16:00 Bajnoki labdarúgó mérkőzés !!!
Dévaványai SE - Csanádapácai EFC 3 - 1 (2 - 0)
80 néző.Játékvezető: Jakab József
Dévaványai SE:97 Szász D, - 8 Katona I 17 Papp V, 2 Végh T , 16 Szarka Sz, -, 12 Nyíri J, 9 Adamecz I, 6 Juhász P (13 Diós Krisztián 60'), -10 Szabó E, 7 Papp K, 20 Ernyes R (5 Papp D 60'), Cserék: 1 Elek B, 4 Csordás F, 14 Bereczki Á, Játékos edző: Bereczki Árpád
Csanádapácai EFC: 73 Pós A, - 3 Haba G, Juhász P (11 Uhrin P 46'), 6 Hrobár R, 7 Bozsó M, - 8 Tassi L (2 Nemes J 46'), 9 Erdélyi S, 12 Gyallai Á, 17 Szűcs K, - 14 Kasza I, 18 Balassa Á, , Cserék: 4 Bús T, 10 Gál Sz, 13 Mazula M, 16 Tassi Zs, Edző:Szikora Pál
Gólszerzők: Szabó E 40', Nyíri J 44', Papp D 72', ill. Balassa Á 48',
Sárga lap: Katona I 60', Diós Krisztián 67', ill: Tassi L 28', Hrobár R 37',
Kiállítva: ---------, ill: --------,
Jók: Szász D, Papp V, Végh T, Adamecz I, Papp K, ill. Pós A, Gyallai Á,
Bereczki Árpád:Teljesen megérdemelt volt a győzelmünk, bár a helyzet kihasználással továbbra is hadilábon állunk. Gratulálok a csapatnak, és köszönöm a szurkolóink kitartó támogatását.
Szikora Pál:Ma újra a csúnyább arcunkat mutattuk,néhányan fejben nem itt voltak.
2022.Szeptember.04.Vasárnap.16:30 Bajnoki labdarúgó mérkőzés !!!
Dévaványai SE - Csabacsúdi GYLSE 0 - 2 (0 - 1)
120 néző.Játékvezető: Kovács Antal
Dévaványai SE:97 Szász D, - 8 Katona I 3 Pap Á 2 Végh T , 16 Szarka Sz, - 15 Pelyva Z (4 Csordás F 85'), 14 Somogyi T, 12 Nyíri J, 10 Szabó E, - 7 Papp K, 20 Ernyes R (5 Papp D 46'), Csere: 6 Bereczki Á, Játékos edző: Bereczki Árpád
Csabacsúdi GYLSE: 12 Rohony M, - 3 Sovány P, 5 Gerhárt K (24 Rétes R 80'), 7 Viszkok Cs, 8 Szabó F, - 11 Magda T (2 Stylecz D 86'), 15 Kiss G, 18 Jelen Sz (14 Kasik M65'), 21 Pecnyik G, - 45 Varga T (10 Sándor J 74'), 72 Urbancsok Á (6 Lénárt Zs 89'), Cserék: 2 Farkas Zs,Gazsó P, Játékos edző:Boér Zsolt
Gólszerzők: --------, ill. Urbancsok Á 39', Pecznyik G 89',
Sárga lap: --------, ill: Gerháth K 14', Jelen Sz 56', Viszkok Cs 70',
Kiállítva: ---------, ill: --------,
Jók: Szász D, Pap Á, Szarka Sz, ill. Rohony M, Urbancsok Á, Sovány P, Magda T, Szabó F, ,
Bereczki Árpád:Már az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést, ahogy lenni szokott a sok kihagyott helyzet megboszulta magát.
Boér Zsolt:Nagyszerű hozzáállással szervezetten játszva megérdemelt győzelmet arattunk, az otthon mindenkire veszélyes Dévaványa ellen.
2022.Június.04.Szombat.16:00 Bajnoki labdarúgó mérkőzés !!!
Dévaványai SE - Mezőkovácsházi TE 4 - 1 (4 - 0)
60 néző.Játékvezető: Hajdú Dávid
Dévaványai SE:97 Szász D, - 8 Katona I 3 Pap Á (2 Végh T 58'), 13 Szalai B, 6 Gál S - 16 Juhász P (20 Séllei Z 68'), 17 Papp V (15 Pelyva Z 66'), 9 14 Somogyi T, 10 Szabó E, - 7 Papp K 5 Papp D (11 Szarka Sz 58'), Játékos edző:Bereczki Árpád.
Következő forduló
22. forduló MEGYE II. ÉSZAKI CSOPORT.
2019.03.23 Szombat 15:00MEZŐMEGYER SE -BÉKÉSCSABAI MÁV SE
2019.03 23 Szombat 15:00 OKÁNY KSK - BÉKÉSI FC. 2019.03.23 Szombat 15:00 BUCSA SE - DÉVAVÁNYAI SE
2019.03.23 Szombat 15:00 DOBOZI SE - GYOMAENDRŐDI FC 2019.03.23 Szombat 15:00 MEZŐBERÉNY -BÉKÉSSZENTANDRÁS 2019.03.24 Vasárnap 15:00 CSABACSŰDI GYLSE - SARKADI KINIZSI LE
13. forduló U-19, MEGYE I. KIEMELT CSOPORT
2019.03.10 Vasárnap 13:00 BERÉNYI GYERMEK FC - SZEGHALMI FC 2017.03.23 Szombat 10:00 MEZŐHEGYESI SE - BÉKÉSCSABAI JAMINA SE 2018.03.24 Vasárnap 14:00 NAGYSZÉNÁS SE - DÉVAVÁNYAI SE 2018.06.30 Vasárnap ??:?? KONDOROSI TE - BÉLÉSCSABAI MÁV SE 2018.06.30 Vasárnap ??:?? GYOMAENDRŐDI FC - TÓTKOMLÓSI TC 2018.06.30 Vasárnap ??:?? 2018.03.23 Vasárnap ??:?? ------------------------------------------
16. forduló MEGYE III Északi csoport.
2019.03.23 Szombat 15:00 KARDOS-ÖRMÉNYKÚT - DÉVAVÁNYAI SE II. 2019.03.23 Szombat 15:00 KAMUTI SK - MÉHKERÉKI SE 2019.03.23 Szombat 15:00 ZSADÁNYI KSE - KÖRÖSTARCSA KSK 2019.03.23 Szombat 15:00 2019.03.23 Szombat 15:00
12. forduló U16 ÉSZAKI CSOPORT.
2019.03.22 Péntek 15:00 BÉKÉSI FC - SARKADI KINIZSI LE
2019.03 22 Péntek 15:00 BÉKÉSCSABAI MÁV SE - BERÉNYI GYERMEK FC 2019.03.23 Szombat 10:00 SZARVASI FC - DÉVAVÁNYAI SE
2019.03.23 Szombat 10:00 VÉSZTŐI SE - KONDOROSI TE 2019.03.24 Vasárnap 10:00 SZEGHALMI FC - KÖRÖSLADÁNYI MSK
2019.03.24 Vasárnap 10:00 Szabadnapos aGYOMAENDRŐDI FC
Dévaványai SE: 97 Szász D (24 Juhász Zs 64'), - 5 Gál S, 2 Meidinger J, 3 Pap Á, 9 Feke B, - 7 Juhász P, 10 Marton L, 21 Nagy Z, 6 Katona I, - 8 Szabó E, 11 Papp D, Edző: Bereczki Árpád
Gólszerzők: 26', 44', 69', 75'. 79', 82', 87', 90'. ill: Nagy Z 35',
2020.Február.15.Szombat. 11:00 KISÚJSZÁLLÁS !!!
Kisújszállási SE - Dévaványai SE ELMARADT!!!!
2020.Február.22.Szombat. 10:00SZEGHALOM !!!
Szeghalmi FC - Dévaványai SE 8 - 2 (2 - 2)
Dévaványai SE: 99 Szász D (1 Elek B 65'), - 11 Papp K, 3 Pap Á, 5 Meidinger J (13 Szalai B 46'), 6 Kovács B, - 9 Kéki Cs, 8 Szabó E, 10 Marton L, 21 Panyik F, - 16 Juhász P (14 Feke B 46'), 7 Kovács F, Edző: Bereczki Árpád
Gólszerzők: Baksai Zs 37', Sztojka Zs 39', 56' (11-es ből), Wéber L 51', 85', Veres Zs 64', Komlósi M 68', Tatár S 77', ill: Kéki Cs 28', Juhász P 44',
2020.Február.29.Szombat. 14:00 Bajnoki rajt !!!
Dévaványai SE - Okány KSK ? - ?
2019.NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK.
2019.Július.31.Szerda 18:00Dévaványa !!!
DÉVAVÁNYAI SE - Mezőtúri AFC 2 - 6 (0 -5)
60 Néző:
Gólszerzők: Marton L 66' (11-es ből), Papp D 88', ill: 24', 30', 35', 38', 44', 59',
Dévaványai SE:1Végh T (99 Ifj: Végh T 85'), - 13 Szitás L (2 Takács F 46'), 5 Váradi I, 3 Pap Á, 9 Feke B, - 21 Panyik F (20 Papp K 80'), 10 Marton L, 8 Szabó E, 16 Juhács P, - 20 Papp K (7 Kovács F 67'), 7 Kovács F (11 Papp D 35'), Edző:Bereczki Árpád
Hiányzók: Bányai R, Szalai B, Kovács B, Papp V, Szász D, Sági B, Kéki Cs,
2019.Július.27.Szombat. 10:00Dévaványa !!!
DÉVAVÁNYAI SE - Karcagi SE 4 - 3 (2 -1)
60 Néző:
Gólszerzők: Panyik F 24', Papp V 45', Kovács F 60', 65' (11-es ből), ill: 38', 70', 82',
Dévaványai SE:97 Szász D, - 13 Szitás L (11 Papp D 46'), 5 Váradi I, 3 Pap Á, 9 Feke B (16 Juhász P 46'), - 21 Panyik F, 4 Bányai R, 10 Szabó E, 9 Kéki Cs, - 17 Papp V, 7 Kovács F, Edző:Bereczki Árpád
Gólszerzők: Kelemen L 14', Dobos 48', Kása Sz 70', ill: Papp K 17', 86', 88', Papp D 57' , Szabó E 70',
Dévaványai SE:97 Szász D (24 Juhász Zs 60'), 18 Szitás L, 5 Váradi I, 10 Marton L, 9 Feke B, - 21 Panyik F, 4 Bányai R, 8 Szabó E, 16 Juhász P, - 7 Papp K, 11 Papp D, Csere: Bereczki Á, Edző:Bereczki Árpád
Hiányzók: Papp V, Kovács F, Pap Á, Szalai B, Kovács B, Kéki Cs, Takács F, Sági B,
2019.Július.09. Kedd.18:30Alapozás kezdete !!!
2019.Július.13.Szombat. 08:00 - 16:00
IX.VÁROSNAPI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ KUPA I. DIÓS KRISTÓF EMLÉKTORNA, DÉVAVÁNYA, 2019.07.13
A.CSOPORT: VÉGEREDMÉNYE
1. FORDULAT 7 pont
2. SZERÉNY ISTENEK 5 pont
3. HEROES 4 pont
4. BOSCHUNG FC 0 pont
B.CSOPORT: VÉGEREDMÉNYE
1. DOKTOR X 9 pont
2. LIVE SPORT PUB 6 pont
3. GSE 3 pont
4. BAFANA - BAFANA 0 pont
PROGRAM
08:00 Fordulat - Boschung FC 2 - 0
08:30 Szerény Istenek - Heroes 0 - 0
09:00 Bafana-Bafana - Doktor X 0 - 3
09:30 GSE - Live Sport Pub 2 - 3
10:00 Szerény Istenek - Boschung FC 6 - 1
10:30 Fordulat - Heroes 4 - 0
11:00 GSE - Doktor X 1 - 6
11:30 Bafana-Bafana - Live Sport Pub 0 - 3
12:00 Heroes - Boschung FC 2 - 0
12:30 Fordulat - Szerény Istenek 1 - 1
13:00 Live Sport Pub - Doktor X 1 - 3
13:30 Bafana-Bafana - GSE 0 - 3
ELŐDÖNTŐK: 14:00 Fordulat - Live Sport Pub 1 - 3 Gólszerzők: Kardos I, Ill: Molnár T, Pap Á, Hőgye Zs,
14:30 Doktor X - Szerény Istenek 2 - 3 Gólszerzők: Marton L, Papp K, Ill: Kovács F, Furka Zs, Kéki Cs,
3. HELYÉRT: 15:15 Doktor X - Fordulat 6 - 2 Gólszerzők:Papp K, Ungi A 3, Nyíri J 2, Ill: Berczi M, Nemes I,
DÖNTŐ: 15:45 Szerény Istenek - Live Sport Pub 2 - 0
Gólszerzők: Kovács F, Szabó P,
Gólkirály: Papp Krisztián (Doktor X) Legjobb mezőnyjátékos: Kéki Csaba (Szerény Istenek) Legjobb Kapus: Szász Dávid (Szerény Istenek) Legjobb Dévaványai Játékos: Diós Krisztián (Fordulat)
IX.VÁROSNAPI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ KUPA VÉGEREDMÉNYE
1. SZERÉNY ISTENEK
2. LIVE SPORT PUB
3. DOKTOR X
4. FORDULAT
5. HEROES
6. GSE
7. BOSCHUNG FC
8. BAFANA - BAFANA CSILLAG DOHÁNYBOLT
JÁTÉKSZABÁLYOK:
2X12 perces mérkőzések, A – B csoport 1 és 2.helyezettei jutnak tovább az elődöntőbe, ahol A1 – B2, és B1 – A2párosítások lesznek. A vesztesek a 3.helyértjátszanak a győztesek meg az 1.helyért. Pontegyenlőségnél az egymás elleni eredmény számít, ha az döntetlen akkor a gólkülönbség, ha az is megegyezne akkor a több rúgott gól, ha az is egyforma akkor a két csapat a csoportmeccsek után 3 -3 hétméteressel dönti el a további helyezést. Ha a labda az alapvonalon elhagyta a játékteret, kirúgás esetén a kapus csak lábbal rúghatja ki a labdát. A tornán játékosra irányuló becsúszás nem engedélyezett, csak akkor lehet becsúszni ha a játékos testi épségét nem veszélyezteti. Ha az oldalvonalon hagyja el a labda a játékteret, lehet dobni és rúgni is, de az első szándék számít, a kétes esetekben a játékvezető döntése számít. Szabadrúgásnál a sorfalnak 5 méterre el kell menni a labdától. Szánt szándékos emberre történő szabálytalanságnál 2 perces kiállítás következik és a szabálytalanság súlyosságától függően, az elkövető játékost a játékvezető akár végleg is kiállíthatja és akár a következő mérkőzéstől is eltilthatja. Ha valamelyik csapat nem áll ki a mérkőzésre az ellenfél a mérkőzést 3 – 0 eredménnyel kapja meg.Mindenki a saját felelőségére játszik, a rendezőség a sérülésekért felelőséget nem válal.
DÍJAZÁSOK:
Minden csapat oklevelet kap
1 – 3 helyezettek kupát kapnak
Különdíjak:
Legjobb mezőnyjátékos
Legjobb kapus
Gólkiráy
2019.Július.20.Szombat. 18:00Kisújszállás !!!
KISÚJSZÁLLÁSI SE - DÉVAVÁNYAI SE 3 - 5 (1 - 1)
Gólszerzők: Kelemen L 14', Dobos 48', Kása Sz 70', ill: Papp K 17', 86', 88', Papp D 57' , Szabó E 70',
Dévaványai SE:97 Szász D (24 Juhász Zs 60'), 18 Szitás L, 5 Váradi I, 10 Marton L, 9 Feke B, - 21 Panyik F, 4 Bányai R, 8 Szabó E, 16 Juhász P, - 7 Papp K, 11 Papp D, Csere: Bereczki Á, Edző: Bereczki Árpád
Hiányzók: Papp V, Kovács F, Pap Á, Szalai B, Kovács B, Kéki Cs, Takács F, Sági B,
2019.Augusztus.07.Szerda. 18:00Dévaványán !!!
DÉVAVÁNYAI SE - FEGYVERNEKI VSE ? - ? ELMARADT !!!!
Gólszerzők: ---------, ill: -----------,
Dévaványai SE: --------------,Edző: Bereczki Árpád
Információ 2019 Nyár
2019.Nyár:
Érkezők:
Váradi István (Kisújszállási SE)
Kovács Zoltán (U19) (Újrakezdte)
Távozók:
Adamecz István (Visszavonult)
Barna Tamás (Gyomaendrődi FC)
Kovács Gyula (Gyomaendrődi FC)
Kisari Tibor (Körösladányi MSK)
Szabó Péter (Gyomaendrődi FC)
Vastagh Zsolt Csaba (Gyomaendrődi FC)
Furka Zsolt (Gyomaendrődi FC)
2019.Tél:
Érkezők:
Kisari Tibor (Szentlőric SE)
Séllei Lajos (Újrakezdte)
Juhász Zsolt (Gyomaendrődi FC)
Távozók: Ignácz Tibor (Előre 1912 Békéscsaba U16)
2017.Tél:
Érkezők:
Vastagh Zsolt Csaba (Vésztői SE)
Szabó Erik István (Karcagi SE U19)
Távozók:
Kovács Ferenc (Körösladányi MSK)
2017.Nyár:
Érkezők:
Hrabovszki Ákos (Békési FC)
Szabó Péter (Békési FC)
Kovács Ferenc (Békéscsaba 1912 Előre II)
Molnár József (Körösladányi MSK)
Távozók:
Kéki Csaba (Körösladányi MSK)
Tusjak Gábor (Kardos-Örménykút KSC),
Petneházi Sándor (Köröstarcsa KSK),
2016:Tél:
Érkezők:
Kéki Csaba (Körösladányi MSK)
Barna Tamás (Gyomaendrődi FC Újrakezdi)
Ernyes Róbert (Szeghalmi FC)
Távozók: Kovács Ferenc (Békéscsaba 1912 Előre II.), Czakó István (Abbahagyta, külföldi munkaválalás), Werle Tibor (Befejezte), Bakó Balázs (Abbahagyta),
2016.Nyár:
Tusjak Gábor (Kardos-Örménykút KSC),
Petneházi Sándor (Mezőberényi FC),
Távozók: Bartó Róbert (Törökszentmiklósi FC), Farkasinszki László (Körösladányi MSK), Krisán Krisztián ( ??? ),